Mentál-Kuckó - Rólunk

Lépések a fizikai és mentális egészség felé

Szeretettel köszöntelek honlapunkon, és örülök, hogy ránk találtál.

Feketéné Elise vagyok a Mentál-Kuckó alapítója és vezetője.

A miskolci Mentál-Kuckó 2014 óta működik, fejlődik. Honlapomon a lelki egészség védelmével a Mentál-Kuckó szolgáltatásával és működésével kapcsolatos hírek, közérdeklődésre számot tartó információkat találsz. A Mentál-Kuckó Miskolc, facebook oldalamon szakmai anyagok találhatóak, melyek korszerű tudást biztosítanak az érdeklődőknek, új ismereteket jelenthetnek és támaszt nyújthatnak azoknak is, akik saját gondjaikra szeretnének megoldást találni. Bátran és bizalommal forduljatok hozzánk, a kérdéseitekkel, ha részletes eligazítást kértek a szolgáltatások igénybevételéhez.
Jövőképünk lényege, hogy olyan preventív és emberközpontú, szolgáltatást nyújtsunk, amelyben saját sorsukat és egészségünket befolyásolni képes, egymást segítő, a közjót szolgáló egyének és családok, közösségek és intézmények tenni akarjanak a saját és családjuk barátaik egészségének a megőrzéséért és a biztonságos és harmonikus élet megteremtéséért, megőrzéséért.

Keress bizalommal.

Úton az egészségesebb élet felé

Mit kínálunk neked?

Én és kis csapatom célul tűzte ki, hogy lehetőségeinkhez mértem maximálisan támogassuk mindazok egészségének javítását, akik igényt tartanak rá. Ehhez az alábbi fontosabb alapelveket fektettük le:

1

Nyugalom

Olyan környezet megteremtése ami nyugalmat ad

2

Szakmaiság

Maximálisan felkészült szakemberek

3

Empátia

Minden emberekkel foglalkozó terápia alapja

4

Megbízhatóság

Csapatunk már az élet számtalan helyén bizonyított

Küldetésünknek tartjuk, hogy a Mentálhigiéné és a Természetgyógyászati szolgáltatásokkal hozzájáruljunk a személy-központú, prevenció kialakításához. Az egészség, ami felfogásunkban a LELKI EGÉSZ-SÉG, továbbá a válási veszteségek és gyász feldolgozás, valamint a fizikai közérzet javító masszázsok, sószoba gyerekek és felnőttek részére, oxigénterápia, ezért szerepel szolgáltatásaink között, mert hiszek abban, hogy a prevenció az egyik legfontosabb tényező egészségünk megőrzésében.

Miért mi?
Miért minket válassz?

Mentál-Kuckó előnyei

Kellemes környezetben tudsz felfrissülni/megújúlni akár fizikailag, akár mentálisan.

Gyász és veszteségfeldolgozás

Ahol szakember segítségévet tudsz előrehaladni a feldolgozási folyamatokban...

Abduktív pszichológia konzultáció

Különleges problémák megoldása terapeuta bevonásával...

Masszázs

Különleges frissítő masszázsok, ritkán elérhető módszerek...

Sószoba

A megújúlás egy különleges színtere...

Oxigén terápia

Egy tiszta lélegzetvétel mai szennyezett világunkban, járványok közepette...

Természetgyógyász

Személyes konzultációk és tanfolyamok megannyi témában...

Speciális termékek

Bewit-es és különböző parajdi sós termékek...

Miért fontos a Lelki Egészség – Mentálhigiéné védelme?

„A mentálhigiéné a lelki egészség megőrzésének tudománya” (Enciklopedia Britannica). Feladata a primer prevenció, azaz az elsődleges megelőzés, mely a kóros folyamatok elindulásának a megakadályozására vagy megszüntetésére irányul. A mentális egészség számos készséget és képességet foglal magában, ezek közül a legfontosabbak: a pszichés, az érzelmi, intellektuális és szellemi képességek, a társas és közösségi kapcsolatok kialakítása és fenntartása az élettel együtt járó stresszel való megküzdésünk képessége.
A stressz bárki életében megjelenhet nemtől, kortól függetlenül, aki állandó stresszben éli minden napjait.

A prevencióra már fiatal korban oda kell figyelni és kialakítani egy olyan életmódot és életritmust, hogy megelőzzük és elkerüljük a stressz által okozott kellemetlen testi-lelki tünetegyütteseket. A Mentál-Kuckóban ebben nyújtunk segítséget neked.

Mentál-Kuckó utcakép

Miskolc egyik legszebb rekreációs pontja. A belváros szívében.

Ismerje meg csapatunkat

Szakértőink várják jelentkezésed

Team Image 1

Feketéné Elise

alapító, vezető mentálhigiénés
Team Image 3

Feketéné Elise

alapító mentál masszőr
Dr. Hérics Margit

Dr. Hérics Margit

Belgyógyász, infektológus természetgyógyász főorvos
Team Image 2

Czinege Zoltán

Természetgyógyász
Tarnóczi Fédra

Tarnóczi Fédra

hangtál
Rea Andrea

Rea Andrea

Gyerek mozgás
Mislai-Szilasi Ildikó

Mislai-Szilasi Ildikó

Ének-zene mester tanár
Sajcz Barbara

Sajcz Barbara

Angol tanár fordító, tolmács
Szepesi Zsóka

Szepesi Zsóka

pedagógus
Sószoba

Minden itt töltött perc ajándék a szervezetednek, ajándék neked.

20 m2

Tágas tér

Kényelmes fotelekkel, kanapéval

35+ m2

Sótégla felület

A hatékonyság jegyében

1 db

Szobai szökőkút

Az ellazulás érdekében

127 cm

Televízió

Gyermekek figyelmének lekötésére

Mentális egyensúly

Szakembereink segítenek a legkülönfélébb lelki problémák megoldásában...

Életmód tanácsadás

Sok probléma gyökere életmódunkban rejlik. Kérjen tanácsot szakembereinktől...
 

Fizikai megújulás

Masszőr segítségével sok fizikai problémától megszabadúlhat...
 

A legszebb köszönet az elégedett ügyfél

Ügyfél visszajelzések

Kedves vendégeink visszajelzéseiből néhány vélemény a Mentál-Kuckóról.

Ügyfél ikon

F. Péter

Kellemes, hangulatos környezet, ahol fizikailag-lelkileg feltöltődhet az ember. Szeretettel ajánlom, különösen akiknek légúti problémáik vannak, de aki csak szeretné kifújni magát egy fárasztó nap után és tiszta levegőt szívni...

Ügyfél ikon

F. Klaudia

Nagyon jó hely, kiváló, igényes a sószobájuk, csak ajánlani tudom a fiatal korosztálynak is.

Ügyfél ikon

J. Andrea

Felkèszült, kedves, segitőkèsz szaktanácsadók. Szeretek betèrni oda!♥️